Lelkünk mélyén mindannyian vágyunk a tökéletességre. Fiatalon megálmodtuk, hogy a legharmonikusabb párkapcsolatban élünk majd, kiteljesedünk a munkánkban, csodálatos családot alapítunk, és mindenki tiszteletét kivívjuk magunk körül. De legtöbbünk életének alakulása jócskán széttöri ezeket az álmokat, és néhány összezúzott cserépdarabkán kívül nem sok marad.

A tökéletesség illúziójának feloldását önti formába a japán zen buddhizmushoz kapcsolódó cserépművészet, a kintsugi. Az évszázadok során a zen mesterek arra jutottak, hogy az eltört edényeket, poharakat, vázákat nagy gondossággal újra össze kell ragasztani, ahelyett, hogy a sérüléseik miatt eldobnánk őket. Ezt a folyamatot az idők ránk mért történéseihez és csapásaihoz való alkalmazkodás szimbólumának tekintették. A kin és tsugi szavak együtt szó szerint arannyal csatlakoztatást jelentenek. A módszer arról szól, hogy a széttört cserépdarabokat a legnemesebb aranyporral kevert lakkal ragasztják újra egymáshoz, direkt kihangsúlyozva a szépségét és erejét a törésvonalaknak.

A kintsugit a japán Muromachi korszakból eredeztetik, amikor a sógun, Ashikaga Yoshimitsu (1358-1408) eltörte kedvenc teáscsészéjét, és szinte őrjöngve küldte el Kínába megjavíttatni. De elborzadva látta, hogy csúnya fémkapcsokkal összetűzve kapta vissza, ezért megbízta mestereit, hogy találjanak ki valami szebb megoldást. Ekkor született meg ez a technika, ami nem elrejti a sérüléseket, hanem valami sajátosan művészi alkotást készít belőlük.

A kintsugi a wabi sabi zen ideológiához tartozik, ami az egyszerű, szerény, érett dolgokat élteti, amikben tapintható az idő múlása. Mesélnek egy történetet a wabi sabi egyik nagy támogatójáról Sen No Rikyuról (1522-1599), hogy egy dél Japánban tett utazása során meghívták egy vacsorára, ahol a házigazda azt remélte, lenyűgözheti őt egy nagyon drága és kimunkált teáskannával, amit Kínából hozott. De Rikyu tudomást sem vett erről a tárgyról, sőt inkább hosszan csodált egy faágat, amit a szél odakint lengetett. Amikor ezt az érdektelenséget látta, a csalódott házi gazda darabokra törte az edényt, és visszavonult a szobájába. De egy másik vendég bölcsen összeszedte a darabokat, és kintsugival újra összeillesztette őket. Amikor a filozófus Rikyu legközelebb látogatóba érkezett, az edényre nézett, és bölcs mosollyal megjegyezte: „Most már nagyszerű!”

Egy olyan korban, ami a fiatalságot, a tökéletest, az újat bálványozza, a kintsugi művészete sajátos bölcsességet őriz. Értékes üzenet, amikor magunk vagy társaink felé fordulunk, hogy az összetört darabokkal való törődés és a szeretet, felébreszti a tiszteletet az iránt, ami sérült, forradásokkal teli, sebezhető és tökéletlen. Életünk repedéseiből születik valódi szépségünk.

(Forrás: The School of Life)