Masszázzsal dolgozom, azonban az évek során megtapasztalt számos klienskapcsolatban történt változás megerősített, hogy nem különválasztható testünk működése mentális folyamatainktól. Orosz Katalin Önfejlesztés, -megvalósítás és -meghaladás című írásában az autogén tréninggel kapcsolatos személyes élményéből, illetve saját klienskapcsolataiból említ példákat, melyekben betegségükkel küszködők a lélek sebeit gyógyítva megtapasztalták, hogy nagy nyomás alól szabadulhat fel a test, amikor elkezdünk, és fokozatosan megtanulunk együtt érezni önmagunkkal. Személyes felelősségünk van abban, hogyan viszonyulunk a testünkhöz, ha jelez, akár betegség formájában: kiadjuk-e az irányítást a kezünkből, hogy mások javítsanak meg, kétséges sikerrel, vagy megfelelő orvosi felügyelet mellett valódi figyelmet fordítunk a betegség okainak feltárására. A probléma értelmezése mellett fontos a testmunkák rendszeres gyakorlása, legyen ez autogén tréning, gyógyító mozgások vagy testkezelések. Ezek segítenek a helyzetben lévő feszültségek feloldásában, ugyanis sokszor talán soha ki nem mondott érzelmek rejtőznek a testi tünetek mögött, amelyek aktív kifejezése akár képzett segítő támogatásával öngyógyító folyamat, önmegvalósításunk egy állomása.

Vajon hogyan lehet valóban kapcsolódni a testünkhöz, mit jelenthet ez? Sokszor előfordult már kezeléseim során, hogy a kliens a masszázs végén csodálkozva jegyezte meg: „Nahát, van kezem és lábam!” Akár banálisan is hangozhat ez, de az ilyen felismerésekben az önmagunkhoz való közeledés új alapjai kezdődnek el. Miért nincs ez meg kezdetektől sokunknak, jóllehet elsőre duzzadunk a látszólagos önbizalomtól? Az egészséges önbizalom alapjai a biztonság és önmagunk elismerése, amit az első életévünk során tapasztalunk meg, ha ideálisak a körülmények. Nagyon mély testi benyomások ezek, hiszen a babák nyelve a mozgás, meghatározott állomásokon, de nagyon egyedi módon zajló fejlődési folyamat. Ebben a korai időszakban tapasztaljuk meg, hogy elég biztonsággal tartanak-e bennünket a felnőtt kezek vagy plusz erőfeszítéseket kell-e tennünk önmagunk megtartására. Vajon van-e terünk és lehetőségünk felfedezni a környezetet magunk körül, észreveszik-e hogy túl feszesek vagy netán petyhüdtek az izmaink beidegződésüktől függően? Nagyon fontos, hogy csecsemőkori mozgásfejlődésünk sokban befolyásolja későbbi személyiségünk alakulását. Az iskolás gyerekekkel folytatott munkámban például sokszor látom, milyen bélyegeket kapnak később azok a gyerekek, akik a babakori elégtelen izomzat miatt izegnek-mozognak az órákon… Mindenesetre a baba számára az önmegvalósítás azt jelenti, hogy a saját vágyai fokozatosan teret kapnak, melyekért erőfeszítést kell tennie, például, ha fel akar állni, ezerszer kell tornáztatnia magát mire sikerül. A fejlődése állomásait a szülők támogatják, de az igazi jutalom a baba jóérzése az erőfeszítés után, ami a valódi eredményeken, személyes élményeken alapuló önbizalom.

Ezen időszak minden tapasztalatát őrzi testi emlékezetünk, mintázatai egész életünkben kísérnek. A testmunkákkal, a testi önismeret előrehaladásával az életnek új területei nyílnak meg, melyekre addig nem is gondoltunk: a test izomfeszültségek, mozgásminták vagy betegségek formájában megőrzi mindazt a tapasztalatot, amit átélt, de feldolgozni nem tudott. A testi jó érzetek megjelenése előtt találkozhatunk azokkal a feszültségekkel és a hozzájuk kapcsolódó érzésekkel, amelyek addig akadályoztak. Ha megtanuljuk testi törvényeinket, felülírhatjuk azokat. Természeti oldalunk megértése és elfogadása a lelki működésünk alapjai is. Amikor elkezdjük „békén hagyni” magunkat a testi érzeteinkben, ráérzünk annak valódi igényeire, ezen az úton érünk el önmagunk meghaladásáig.

Sólyom Brigi